Élj úgy, hogy a halál ne fájjon! 4.rész
Több évtized alatt a hivatásomnak köszönhetően rengeteg embert megismertem. Ahogy elkezdtem dolgozni, az első két évem annyira nem volt meghatározó a betegek szempontjából...viszont azt követően elindult egy olyan szakasz az életemben, amikor ki tudtam mondani, hogy megérkeztem. A munkahelyem lett a második otthonom. De nem olyan otthon, ahová kényszerből jártam...Egy olyan otthon, ahol igazi felnőtté váltam. A rengeteg emberből rengeteg embertől el kellett köszönnöm. Sokan a szívemhez nőttek, néhányuk elvesztése nagyon megviselt. Mindegyik elvesztés más volt.
Egy alkalommal az egyik bácsi, akivel kölcsönösen rajongtunk egymásért, megérkezett a soron következő kezelésére és mondott nekem egy címet. Rögtön tudtam milyen címről beszél, de először tiltakoztam magamban, hogy hátha mégsem az, amire gondolok. Valamilyen számú parcellát mondott, ami ott van, ahogy megyünk hátrafelé az udvaron balra...
Visszakérdeztem, hogy ez milyen cím? Közben nagyokat nyeltem, gombócot éreztem a torkomban. A bácsi nézett és mosolygott. "Most váltottuk ki a feleségemmel a halálunk utáni sírhelyünket. Írja fel Katika valahová, nehogy elfelejtse, mert jó lenne, ha néha meglátogatna."-mondta nyugodt hangon, mosolyogva.
Ott hagytam. Muszáj volt elmennem tőle egy távolabbi helyre. Sírtam. Féltem. Nagyon féltem ettől a pillanattól. Amikor szembesülnöm kell azzal, hogy valamikor elveszítem őt. Az is eszembe jutott, ha ő meghal, akkor már nem akarok ott dolgozni, mert a hiányát nem fogom tudni elviselni.
Kis idő múlva visszamentem hozzá és annyit tudtam csak mondani, hogy többé ezt a témát ne hozza fel, mert én még erre nem állok készen.
Annyit még hozzáfűzött, hogy ne aggódjak, mert fentről mindig fog figyelni és ha szükséges lesz, akkor segíteni fog nekem. Mondta, hogy figyeljem a jeleket, mert azokat is fog küldeni. Nyugtatott, hogy nem fogom őt elveszíteni, a szívemben örökké élni fog.
Utána nem beszélt többé a haláláról. Fél év múlva meghalt. Kórházba került, gyorsan történt minden. Aznap éjszaka amikor meghalt, vele álmodtam...Álmomban felkelt a kórházi ágyból, belém karolt és kisétáltunk a kórteremből, végig mosolygott, mondta, hogy most már nagyon jól van.
Gyászoltam. Nagyon megviselt az elvesztése. Nem hagytam el a munkahelyemet, de hosszú ideig nehezen viseltem a hiányát. Többször éreztem, hogy velem van, hogy figyel rám, hogy nem hagyott el. Mai napig megvan az a felsőm, amit a temetésére vásároltam. Betartotta ígéretét, jeleket is küldött, amelyektől az elején megijedtem, később már vágytam rájuk.
A következő hasonló helyzet még fájdalmasabb volt, még mélyebben érintett meg. Pedig azt hittem korábban, hogy nem történik meg még egyszer. Próbáltam odafigyelni, hogy ne kerüljek senkihez közel, de hát ez nem úgy megy.....A közel kerülés az nem tudatos választás. Az megtörténik. Amikor rájöttem, hogy újra benne vagyok egy mélyebb kapcsolódási folyamatban, közben feltűnt, hogy olyan könyveket olvasok, amelyek a halál témáját boncolgatják. Olvastam a halál utáni létről, a reinkarnációról...teljesen belemerültem ebbe a témába.Nagyon sokszor olyan érzésem volt olvasás közben, mintha az olvasottak már ismerősek lennének, csak újra átismétlem. Ahogy egyre több könyvet olvastam ebben a témában, egyre jobban azt éreztem, hogy nem véletlenül kerültek ezek a könyvek az utamba. Tudtam, hogy szükségem van arra, hogy formáljam a szemléletemet, hogy találjak kapaszkodókat olyan nézőpontokban, amelyek segítenek az elfogadásban, amelyek átsegítenek egy gyászidőszakon. Ezen kívül az olvasottak felnyitották a szemem, emlékeztettek egy olyan természetes körforgásra, ami az élet velejárója. Egyre jobban erősödött bennem az a nézet, hogy a halálunk után nem fejeződik be az életünk....folytatjuk, csak más létformában. Ahhoz, hogy ezt a nézetet ne kérdőjelezzem meg egyáltalán, hozzájárult az öt éves énem, aki még emlékezett arra, hogy ez már a sokadik életem.
Visszakérdeztem, hogy ez milyen cím? Közben nagyokat nyeltem, gombócot éreztem a torkomban. A bácsi nézett és mosolygott. "Most váltottuk ki a feleségemmel a halálunk utáni sírhelyünket. Írja fel Katika valahová, nehogy elfelejtse, mert jó lenne, ha néha meglátogatna."-mondta nyugodt hangon, mosolyogva.
Ott hagytam. Muszáj volt elmennem tőle egy távolabbi helyre. Sírtam. Féltem. Nagyon féltem ettől a pillanattól. Amikor szembesülnöm kell azzal, hogy valamikor elveszítem őt. Az is eszembe jutott, ha ő meghal, akkor már nem akarok ott dolgozni, mert a hiányát nem fogom tudni elviselni.
Kis idő múlva visszamentem hozzá és annyit tudtam csak mondani, hogy többé ezt a témát ne hozza fel, mert én még erre nem állok készen.
Annyit még hozzáfűzött, hogy ne aggódjak, mert fentről mindig fog figyelni és ha szükséges lesz, akkor segíteni fog nekem. Mondta, hogy figyeljem a jeleket, mert azokat is fog küldeni. Nyugtatott, hogy nem fogom őt elveszíteni, a szívemben örökké élni fog.
Utána nem beszélt többé a haláláról. Fél év múlva meghalt. Kórházba került, gyorsan történt minden. Aznap éjszaka amikor meghalt, vele álmodtam...Álmomban felkelt a kórházi ágyból, belém karolt és kisétáltunk a kórteremből, végig mosolygott, mondta, hogy most már nagyon jól van.
Gyászoltam. Nagyon megviselt az elvesztése. Nem hagytam el a munkahelyemet, de hosszú ideig nehezen viseltem a hiányát. Többször éreztem, hogy velem van, hogy figyel rám, hogy nem hagyott el. Mai napig megvan az a felsőm, amit a temetésére vásároltam. Betartotta ígéretét, jeleket is küldött, amelyektől az elején megijedtem, később már vágytam rájuk.
A következő hasonló helyzet még fájdalmasabb volt, még mélyebben érintett meg. Pedig azt hittem korábban, hogy nem történik meg még egyszer. Próbáltam odafigyelni, hogy ne kerüljek senkihez közel, de hát ez nem úgy megy.....A közel kerülés az nem tudatos választás. Az megtörténik. Amikor rájöttem, hogy újra benne vagyok egy mélyebb kapcsolódási folyamatban, közben feltűnt, hogy olyan könyveket olvasok, amelyek a halál témáját boncolgatják. Olvastam a halál utáni létről, a reinkarnációról...teljesen belemerültem ebbe a témába.Nagyon sokszor olyan érzésem volt olvasás közben, mintha az olvasottak már ismerősek lennének, csak újra átismétlem. Ahogy egyre több könyvet olvastam ebben a témában, egyre jobban azt éreztem, hogy nem véletlenül kerültek ezek a könyvek az utamba. Tudtam, hogy szükségem van arra, hogy formáljam a szemléletemet, hogy találjak kapaszkodókat olyan nézőpontokban, amelyek segítenek az elfogadásban, amelyek átsegítenek egy gyászidőszakon. Ezen kívül az olvasottak felnyitották a szemem, emlékeztettek egy olyan természetes körforgásra, ami az élet velejárója. Egyre jobban erősödött bennem az a nézet, hogy a halálunk után nem fejeződik be az életünk....folytatjuk, csak más létformában. Ahhoz, hogy ezt a nézetet ne kérdőjelezzem meg egyáltalán, hozzájárult az öt éves énem, aki még emlékezett arra, hogy ez már a sokadik életem.